2011. július 24., vasárnap

Ilyen RAW, olyan RAW, karika, szett...vagyis mindent bele! :)

Most pedig következzék az előző bejegyzésben említett lila-mályva karikafülbevaló:



A képek után pedig következzék a cím-magyarázat:
Ilyen RAW: A fülbevaló "burkolata" 3D RAW technikával készült. Fülbevalónként egy-egy elég hosszú kukacot kellett fűzni, majd elkészülte után húztam rá a fülbevalóalapra.

Ezután következett a díszítés. (Nem mintha már úgy nem lett volna eléggé csillogó. :) )

Olyan RAW: A díszítőelemeket pedig hagyományos 2 szálas RAW technikával applikáltam a fülbevalóra. Mint várható volt, az első fülbevalón sokkal tovább tartott, mint a másodikon. Ennek oka az volt, hogy az elsőre először csak a kristályokat öltöttem fel, majd utána illesztettem a kristályok közé a kis kásákat, mert úgy jobban tetszett, a másik fülbevalóra pedig már szépen, gyorsan felváltva fűzögettem.

Karika: Ezt talán nem kell magyarázni. :)

Szett: Ez a fülbevaló a legelső nyakékhez, és a hozzá készült spirálos karkötőhöz készült. Eredetileg lógós fülbevalót terveztem hozzá, de miután kitaláltam ezt a karikafülbevaló-beburkolást megváltozott a terv. :)

1 megjegyzés: